|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farkas Vilmos 2004. október 4.Okt. 3-án félszáznál több, csatát és lágert megjárt ember gyűlt össze Baróton, a református templomban, s emlékezett bajtársaira. Az ötödik alkalommal megtartott találkozó nevét Rekviem a fronton, lágerekben és a Földváron elhaltakért, hálaadás a hazatértekért, megemlékezés a voroctai ütközetben elesettekről címre változtatták a szervezők. Krizbai Imre református lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Ifj. Csiki Béla, az MPSZ erdővidéki szervezetének ügyvezető elnöke az emlékezés fontosságáról beszélt. Boér Imre a Frontszolgálatosok Baráti Köre nevében az Úz-völgyi csatákra, majd a Földvár rabságát megjártakról emlékezett. Farkas Vilmos, Bardoc-Miklósvárszék Székely Nemzeti Tanácsának elnöke után volt honvédek vallottak az életükről. /(hecser): Bajtársak találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 4./2006. február 2.A civil szervezetek helyi önkormányzatokkal való kapcsolatáról, közösségre gyakorolt hatásukról tárgyaltak Kisbaconban a Demokratikus Állampolgárság című program keretében. A megyei tanács művelődési, sport-, ifjúsági és egyházügyi osztályának vezetője, Ördög Gyárfás Lajos becslése szerint (hivatalos statisztikai adatok nincsenek) az országban mintegy negyvenezer egyesület, alapítvány vagy más nem kormányzati szervezetnek tekinthető intézmény működik, ebből mintegy 2500–3000 magyar érdeket vállal fel. Háromszéken a már meglévő 350 magyar szervezet mellé az elmúlt év folyamán továbbiak sorakoztak fel, de érdekes lenne megvizsgálni, hány működik folyamatosan. A megyei tanács pályáztatási rendszeréről szólva elmondta, hogy eddig közel 625 programot támogattak, s az összeg évről évre nő, de a jelenleg elosztásra váró 250 000 lej mégsem elég. Az adóalapból felajánlható egy százalékból 76 665 lej jutott Kovászna megyének, s ezzel országos szinten a tizenötödik helyen állnak. A Civitas Alapítványt képviselő székelyudvarhelyi Csáki Rozália az önkormányzatokon belül létrehozott helyi fejlesztési ügynökségek fontosságát hangsúlyozta. Benedek Márta, a Bodvaj Ifjúsági Egyesület elnöke szerint az egyesületeknek azon feladatokat kellene átvállalniuk, amelyekre az önkormányzatoknak nincs megfelelő szakemberük, szervezési kapacitásuk, idejük és energiájuk. Farkas Vilmos kisbaconi lelkész szerint az egyház közösségben játszott szerepe folytonosan csökken. Demeter László a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület /Barót/ honlapját (www.erdovidek.ro) mutatta be. A Dobó-Valál Egyesület /Barót/ elnöke, Derzsi Sámuel a szervezetek erőösszevonásában, Hoffmann Edit pedig az egymás közötti kommunikációban és együttműködésben látja a jövőt. /(hecser): Együtt gondolkodnak a civil szervezetek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 2./2006. augusztus 28.Kisbacon református közössége temploma fennállásának 210., nagyharangja öntésének 110 esztendős évfordulója alkalmából hívta össze a kis település lakóit és az elszármazottakat. ,,Az 1793-96 között épült kőtemplomnak olyan időkben fogtak neki, amikor háború és éhínség volt, de az 58 egyházfenntartó család, mert szívük volt, összekuporgatta a pénzt, és összeadta a szükséges anyagot. Nekünk, a mai nemzedéknek az a feladatunk, hogy tartalommal töltsük meg”- mondotta Farkas Vilmos tiszteletes. Az ifjúsági csoport és az asszonykórus versekből, dalokból álló ünnepi műsort állított össze. /(hecser): A tartalommal megtöltött ház. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 28./2009. szeptember 14.Száz esztendővel ezelőtt dr. László Gyula ugyan Kőhalmon született, de Székelyszáldoboshoz való kötődése miatt a régészprofesszort magukénak tartják – hangzott el a kettős honfoglalás elmélete kidolgozójának emléktábla-avatásán. Az első alkalommal tartott faluünnepen számos erdővidéki zenész és zenekar lépett fel. A székelyszáldobosi templomkertben, a leleplezésre váró emléktábla mellett Farkas Vilmos kisbaconi református lelkész a szülőföld életünkben játszott szerepéről beszélt. /Hecser László: László Gyula-emléktáblát avattak a székelyszáldobosiak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 14./2013. szeptember 16.Kopjafa a bevonuló honvédek emlékéreA Székely Társalgó Egyesület a baróti református templom bejárata mellett kopjafaállítással emlékezett meg a magyar honvédség 1940. szeptember 12-i baróti bevonulására, illetve az elmúlt esztendőkben szervezett honvédtalálkozókra. A rossz idő miatt a megemlékezés jórészt a templomban zajlott, csak a vargyasi Máthé Ferenc Ilonka által készített kopjafa leleplezése történt a szabad ég alatt. Farkas Vilmos kisbaconi református lelkipásztor igehirdetésében arra biztatta a közösséget, hogy merjen nagyokat álmodni. Álmodtak és hittek elődeink, s Erdély és a Székelyföld a trianoni igazságtalanság után visszatért az anyaországhoz – mondotta. Az esemény házigazdája, Krizbai Imre lelkipásztor úgy fogalmazott: fontos, hogy történelmünk meghatározó pillanatai emlékét megőrizzük, a hazánkért cselekvőket pedig becsüljük meg. Köszöntötte az eseményen jelen levő öt egykori honvédet, akit a templomban levő mintegy százötven megemlékező meg is tapsolt. Gyüre Csaba magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik Magyarországért alelnöke elmondta: büszke arra, hogy maga is megszavazhatta azt a törvényt, amely megteremtette a lehetőségét, hogy visszanyerjék állampolgárságukat a csonka Magyarországon kívül élők. A Székely Nemzeti Tanács bardoc–miklósvárszéki elnöke, Szabó Miklós a kopjafa emlékőrző szerepére hívta fel a figyelmet: nem szabad elfelednünk a magyar honvédség bevonulásának jelentőségét. Miklósi József korabeli dokumentumok alapján idézte fel, milyen örömmel fogadták a székelyföldi emberek a honvédek visszatérését – igazi felszabadulásként élték meg a második bécsi döntést követő napokat. Barót volt polgármestere, Nagy István a honvédek helytállását emelte ki, mondván: „nem azt kérdezték, milyen rangot kapnak, vagy kiállhatnak-e majd a város főterére díszelegni, hanem azt, mit tehetnek ők a nemzetért”. Bocz Zoltán beszédében felvetette: miért rossz, kinek árt, ha valaki szereti nemzetét, s tesz azért? Az eseményen fellépett a Zathureczky Gyula Kórus, a vargyasi Borbáth Szilveszter énekelt, Fogarasi József és Kelemen Csongor pedig verset mondott. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 27.Kisbacon nagy kincseiA Bodvaj Egyesület az év elején fogott neki a Kisbaconi Települési Értéktár elkészítésének: tavasszal és nyáron anyaországi szakmai szervezetek támogatásával végzett dokumentáló munka során negyvenkét megőrzésre és ápolásra érdemes értéket azonosítottak. Hogy a félezer lelket sem számláló falu ilyen gazdagnak mondhatja magát, nem csoda! Ottjártunkkor csak falujuk múltjára, hagyományaira, szellemi örökségére és napjainkban végzett munkájára büszke emberrel találkoztunk. Olyanokkal, akik egyként vallották: számukra Kisbacon a világ közepe, érdemes ott élni. A múlt hónap végén otthonos környezetben, a volt paplakban fotók, kisfilmek, térkép, makett, illusztrációk és ízek révén mutatták be az értékeket: Benedek Elek szellemi hagyatékát, a kalákával létrehozott népi feredőt, a tájházat, a templomot, a párját ritkító vízimalmot, a helyi kezdeményezésként létrehozott Kenyér útja programot, a húsvét ünnepét megszépítő tojásírást, a sajtkészítést, mi pedig nyomukba eredtünk, azokat kerestük fel, akik továbbéltetik mindezt. Elek apó ma is itt él Benedek Elek és Kisbacon neve örökre összefonódott. Nem véletlen ez! A kis erdővidéki közösség még adott nemzetünknek okos embert, soraiból még emelkedtek ki olyanok, akik szélesebb körben elismerésnek örvendtek, de olyan nagy hatású szellemi óriás, mint Elek apó, addig sem, azóta sem. Napjaink Kisbaconja hálás is örökségéért, s olyannyira ragaszkodik Benedek Elekhez, mint Benedek Elek ragaszkodott szülőföldjéhez. Ez tetten érhető a 2009-ben felavatott, Vargha Mihály által készített, az Apó ölébe és karjába csábító szoborban, de abban is, hogy születésnapját szeptemberben évről évre a magyar népmese napjaként ünneplik, a művelődési házban megtekinthető állandó bábkiállításon meséinek szereplői elevenednek meg, kalauzolnak gyermekkorunk különleges világába. A mese varázslata széles körben érződik: éljünk bár modern korban, csábíthatnak úton-útszélen a technika vívmányai, a gyermekek ma is ragaszkodnak, most is rajonganak az okos lányokért, az öreg királyokért, a szegény legényekért, a tündérekért, és jóformán nem telik el nap, hogy a Mari-lak ajtaját ne lépnék át tucatjával – meséli Szabó Réka, Elek apó dédunokája, az emlékház vezetője. Jönnek a Székelyföldiek, az erdélyiek, az anyaországiak, s egyre több látogató érkezik a diaszpórából, távoli vidékekről. Szép számban akad visszatérő vendég is – olyan, ki gyermekként már megfordult a kisbaconi mesemondó hajlékában, most pedig gyermekével, unokájával járja végig a rég kitaposott ösvényt. A mese mindannyiunké, de a kisbaconiak kicsit mégis inkább magukénak vallhatják: mert míg máshol úgy tudják, Elek apó személyesen nem, csak művei által él, addig az otthoniak biztosak benne, „a visszatérő ember” rajtuk keresztül most is munkálkodik, most is éltet. Közösségük kovászai Úgy tartjuk, nem üdvös az öndicséret, ám a Bodvaj Egyesület tagjainak elnézhetjük, hogy az értéktár összeállításakor magukat is lajstromba vették. Elnézhetjük, mert működésük tizenhárom esztendeje alatt nemcsak új programokat vittek falujukba, hanem csapatot alkottak, munkájukba bevonták a közösséget, erősítették, összekovácsolták. Nekik köszönhető és kezdetektől az egyesület szervezésében valósul meg a Paprika Jancsi szín- és bábjátszó tábor, közel tíz esztendeje évente negyven-ötven gyermek az Erdei Iskola sátortáborban ismerkedik a természetvédelem alapjaival, minden alkalommal hozzájárulnak falujuk szépítéséhez is valamilyen módon, például patakmedret tisztítanak, a központi parkba virágot ültetnek, rendszeresen játszóházat vezetnek, kézműves-tevékenységet tartanak, nemzetközi ifjúsági csereprogramokat és képzéseket bonyolítanak le. A közművelődésből is kiveszik részüket: néptáncelőadásokat, táncházat szerveznek, bábszínházi előadással rukkolnak elő, s hozzájárulnak, hogy a vendégrendezvények sikeresek legyenek. Az utóbbi időszakban szinte észrevétlenül a turizmusba is „belefolytak”. Benedek Elek olyan „reklámot” jelent a falunak, hogy hirdetésre nem kell költeniük, s mégis tódulnak a vendégek. Nem túlzás, tényleg tódulnak – mondotta Benedek Huszár Márta, az egyesület vezetője: nem számolják, de évente minden bizonnyal több ezren jönnek, hogy megtekintsék a Mari-lakot és elzarándokoljanak Elek apó sírjához. Csakhogy egy kis, alig hétágyas panziótól eltekintve nincs, aki vendégfogadással foglalkozna. A Határtalanul! program keretében érkezők közül többen is megkeresték a leginkább „látható” egyesületet, tudnának-e segíteni a nagy kirándulásban megéhezőknek, elfáradóknak. Bár nem vág tevékenységükbe, nem utasítják vissza a felkéréseket, s az otthon fellelhetőből, illetve falustársaiktól beszerzettekből készítenek hidegtálat. Arra is volt példa, hogy a nagyvárosi forgatagból az erdővidéki tájakra érkező gyermekek itt kóstoltak először házilag eltett lekvárt, sütöttek nyárson szalonnát, ettek frissen, az esztenáról hozott sajtot. Benedek H. Márta azt reméli, ebbe a munkába többen is bekapcsolódnak. Van tennivalójuk bőven: az elkezdett munkát folytatni kell, győzni kell azt. A ragaszkodás háza Napjaink embere nem annyira vallásos érzületű, templomba egyre kevesebben járnak, mégis, bármely értéktárban helye van a templomnak. A kisbaconiak is bevették, de nem illendőségből: 220 éves falai közt nem a csend honol; kevés az a hét, hogy ne telne meg gyermekhanggal vagy felnőtteket megszólító rendezvényt ne fogadna be. Az egyházközség hagyományos tevékenysége mellett – vallás- és bibliaóra, az ökumenikus imahét alatt vendéglelkészek által tartott istentiszteletek, a vegyes kórus próbái és előadásai – szeretetvendégséget tartanak, ősztől tavaszig szervezik az anyák klubját, történelmi megemlékezéseknek adnak helyt, megtartják a magyar kultúra napját, anyák napi műsort állítanak össze, s a sort még lehetne folytatni. Miért ragaszkodnak ennyire a kisbaconiak templomukhoz? – tettük fel a kérdést a lelkésznek, Farkas Vilmosnak. A tiszteletes szerint a válasz nem a jelenben, hanem a nagyon távoli múltban keresendő: templomukat – sorban a harmadikat – 1793–1796 között olyan időben emelték, amikor a világban békességből kevés, szegénységből sok volt, ám áldozatvállalásuk révén mégis célt értek. A közösséget alkotó ötvennyolc család nem várt pályázati pénzre, nem keresték a pénzes politikum barátságát, a nevüket történelembe írni kívánó üzletemberek támogatását, nem gyűjtöttek érdekükben külföldi hittestvéreik, hanem önmagukat megadóztatván, javaikat felajánlván, kalákát vállalván építették meg Isten hajlékát. Közös kincsnek tekintették a templomot, ragaszkodásukat pedig nemzedékről nemzedékre továbbadták – ez érződik mind a mai napig. Kisbacon régi arca Csupán a szülőföld iránti szeretetből, magánerőből valósult meg néhány éve a kisbaconi tájház. Létrehozója, Németh Erzsébet nyugalmazott tanítónő közel tíz esztendeje vásárolta meg a szülőházával szembeni, gyermekkora óta jól ismert épületet. A lelakott házra ráfért a felújítás, de mivel a régi, hagyományos módszert már senki sem ismerte pontosan, némi kísérletezésre is szükség volt, hogy megfelelő minőségű tapasztóanyag készüljön. Lapunk munkatársa, Demeter Virág Katalin Tájház született Kisbaconban című riportjából idézünk: „Gyermekként az egyik kedvenc mesterség számomra a tapasztás volt. Engedték csinálni, ahogy tudtuk, s utánunk simították. Itt segítséget is kaptam. Kalibáskőről jártak hozzánk gyermekek, s mondták, ha félbehagyható lenne, akkor folytatnák a tapasztást. Gondolkodtam is, hogy a mai gyerek belenyúl-e majd abba az anyagba, amihez tehéntrágya is kell? Örömmel jöttek, lehúzták cipőjüket, lábbal dagasztották, ahogyan mi is annak idején, s utána kézzel tapasztottak – meséli. – Mi úgy mondjuk, szénamurha, azaz törmelék, agyag, homok és tehéntrágya elegyét használjuk. Az arányokat nem ismertem, aztán addig adagoltam, míg rájöttem a titkára, csupán annyit tudtam, hogy addig kell dolgozni vele, míg a kapától elválik. Erzsike néni úgy véli, jó lett volna ismét kulimáncolni – ahogyan régen hívták ezt a munkát –, de egészsége nem tette lehetővé. Az 1920-ban készült kis épületet korábban háromszor tapasztották, kívül-belül, ahogyan a szoba földjét is, a konyháé azonban eredeti állapotban maradt – a tanítónő úgy véli, látniuk kell a mai gyermekeknek, milyen körülmények közt éltek a régiek.” Erzsike néni célt ért. A parasztház – talán régebb megszokott méretű volt, ma viszont picinek hat – igazi látványossággá nőtte ki magát. Az évek során a maga által gyűjtött régi tárgyakon kívül rengeteg ajándékot is kapott, hagyományos használati tárgyakat lehet megtekinteni. Mert hol is láthatnánk már „divatból” kiment mezőgazdasági felszerelést, gabonás szuszékot, ordafőzőt, dézsát, vajköpülőt, kézzel varrt, díszes falvédőt, gyapjúból szőtt szőnyeget, vagy tudnák meg, mi is az a perefernumlevél. Adjuk vissza a szót kollégánknak: „Kisbacon tájháza több hát, mint a kistérség hagyományos tárgyi emlékeinek gyűjteménye, ezzel a jóleső érzéssel távozom. Németh Erzsébet közösségét gyarapító, értékmentő munkához látott, mely számára egyben időutazás is, hisz – mint állítja – minden csoportvezetés a szüleihez, nagyszüleihez röpíti vissza az időben. Egy olyan korba, amikor a mindennapok talán küzdelmesebbek voltak, mint ma, ám a régiek pontosan tudták, munkájuknak úgy van értelme, eredménye, ha abban mindenki osztozik, s ha tisztességgel úgy végzik el, hogy örököseik számára is gyümölcsözzék. Meggyőződésem, a kisbaconi tájház megálmodója is valami hasonlóban hisz.” Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. szeptember 28.Kisbacon nagy kincsei (2.)Közösen, kalákában A Kisbacon Magyarhermány felé vezető útjának csücskében elhelyezkedő feredő összefogás eredményeként született meg 2013-ban. A kaláka- és közösségépítő táborokat elindító Ars Topia Egyesület önkénteseihez csatlakoztak a kisbaconi fiatalok, támogatást nyújtott a közbirtokosság és a környékbeli vállalatok, több gazda telke tulajdonjogáról mondott le, hogy a beruházás megvalósulhasson, a falu gazdasszonyai pedig a munkálkodók számára biztosították a mindennapi betevőt. Az elvégzett munkával elégedett volt a magyarországi egyesület vezetője, Herczeg Ágnes is, aki az átadási ünnepségen úgy fogalmazott: Benedek Elek szellemisége munkálkodik a táj lakóiban. Igaza lehetett, mert az elmúlt években a kisbaconiak nagyon megszerették feredőjüket, s nemcsak használják, de karbantartásáért is hajlandóak tenni. Tavasz végén kitakarítják a forrás környékét, megújítják a tél erejének magukat megadó részeit, s előkészítik a nyárra. Bővített mondatban, általánosító jelzőkkel könnyen leírható, mivel is jár a feredő fenntartása, de a valóságban jelentős erőfeszítést igényel: volt rá példa, hogy harmincnál több önkéntesnek jelentett többnapos munkát. A közös ügy, a látható – és élvezhető – értékteremtés felélesztette a kalákázást. Hogy viszonozzák az Ars Topia segítségét, a következő esztendőben részt vállaltak a zalánpataki feredő megépítéséből (szomorú, de Málnás volt községvezetése semmit sem tett az elkezdett munka befejezéséért, hogy teljes értékű legyen a csodás környezetben kialakított feredő és mofetta), majd otthon egymásnak és egymásért dolgoztak. Farkas Vilmos tiszteletes arról számolt be, örvendetes, hogy a ház körüli tennivalóktól a mezei munkáig mindenben segítik egymást a fiatalok. Lisztet jár a malom köve Erdővidék egyetlen működésképes vízimalma Kisbaconban, Keresztesék tulajdonában van. Mestergerendáján a legkorábbi felirat 1714-ben arról tanúskodik, hogy a malom kilenc gazda összefogásával épült, második és harmadik felirata újjáépítéséről szól – „Építtetett Isten segedelméből 1835. esztendőben”, illetve „Építették ez házat, az malmot 1889-ben” –, azt pedig az egyik gazdától, Keresztes Domokostól tudjuk (a másik gazda testvére, Lajos), hogy 1952-ben modernizálták, serleges felvonóval és szitával szerelték fel, de szerkezete és működési elve a régi. A malmot 1963-ban kollektivizálták, jog szerinti tulajdonosainak 1992-ben sikerült árverésen visszavásárolniuk. Keresztesék szeretik a molnárkodást, ám manapság egyre kevésbé művelhetik: kenyeret kevesen sütnek, hiszen a boltban olcsón megkapható, nem kell vesződni vele, ráadásul az állatoknak sem őröltetnek, mert a legtöbb gazdálkodónak van már kalapácsmalma. Jobb lenne, ha több lenne, mégsem panaszkodnak. Az erdővidékiek mellett távolabbról, Brassóból, sőt, akad olyan is, aki Bukarestből jár őröltetni, a vámból kapott lisztet az állatokkal etetik fel, megélhetésük biztosított. És ott van még az is, hogy turisztikai látványosságként egyre inkább felkapottak lettek. A kis portára még a brit trónörökös, Károly walesi herceg, majd fia, Harry herceg is eljutott. Lapunk néhai főmunkatársa, Sylvester Lajos 2010-ben Egy igazi siculicum: a kisbaconi vízimalom című írásában örökítette meg e neves látogatást: „(…) Aztán rácsodálkozom arra a csoportképre is, amely Károly herceg malomlátogatását örökíti meg. Az ifjabbik Kálnoky hívta fel az angol királyi család figyelmét erre az ipartörténeti csodára, aki nagy létszámú sleppjével együtt – magas ember lévén – meghajolt a malomház alacsonyabb emberekre szabott és ácsolt gerendázata előtt. Meghajolt az ipartörténeti kuriózum előtt is. Adományozott is eme kulturális csoda további üzemeltetésére azzal a feltétellel, hogy az összeget a malom további működésére fordítsák. Ehhez nem kellett nagy biztatás, a molnár a malomházban külön felhívta a figyelmemet arra, melyik hajtószíjat vásárolták abból az adományból. Mert a vászonalapú vagy műanyag összetételű hajtószíj nem bőr, tehát nem eredeti, és nem szíj, hanem valami bőrpótló műanyag. Mindezt vendéglátóm olyan természetes egyszerűséggel adja elő, nem kerül transzba, feltételezem, hogy ő is, Etelka néni (Keresztes Lajos édesanyja – szerk. megj.) is egyenrangú félként társalgott a magas rangú vendéggel meg az őt kísérő csapattal. Akárcsak egy népmesében, ahol János a királlyal parolázik.” A helyzet azóta sem változott: Keresztesék jó, dolgos molnárok, s jó vendéglátók, akikhez érdemes betérni szemlélődni, régi és új világról történeteket hallgatni – élmény Kisbacon egyik értékének közvetlen közelében lenni. Az új kisbaconi íz Keresztesék nemcsak molnárként vagy botcsinálta idegenvezetői munkájukból élnek, hanem sajtot is készítenek. Állatot régóta tartanak, ám manapság az nem olyan gazdaságos, mint lennie kellene, hát kicsikét továbbléptek. A család legfiatalabb tagja, Bíborka, vagy ahogy a faluban mindenki ismeri, Bibi volt az, aki egy táborból, ahova azért ment, hogy szövőszék felállításában segédkezzen, azzal jött haza: meg kellene próbálniuk a sajtkészítést, mert olyan finomat, mint ott, még nem evett, s úgy tűnik, nem olyan nagy ördöngösség. Hát, kicsit sem volt egyszerű a mesterség kitanulása, több évig kísérletezgettek kisebb-nagyobb sikerrel, amíg nemcsak ehető, de finom is lett a sajt. Állatállományuk csak két fejőstehénből és két borjúból áll, naponta 25–30 liter tejet fejnek, amiből megközelítőleg három kiló sajt készíthető. Nem sok ez, de legalább elfogy: kérik a szomszédok, és kerül belőle Barótra is. Olyan keletje van, ha valaki nem szól időben, nem is biztos, hogy kap belőle. A siker ellenére Keresztesék mégsem gondolnak bővítésre, ipari szintű termelésre. Okfejtésük szerint azért nem, mert a több állat több gonddal is jár; nem lenne elég már a ház tövében legelőnek bérelt terület, talán már nem is tudná a feldolgozást egy személy végezni, s nem utolsósorban a hivatalos ügyintézés is megszaporodna. Az pedig nagyon nem lenne jó, mert másra is kell az idő! Bibi nagymamájával együtt sokat sző. Az, hogy menyire szeretik, mennyire közel áll hozzájuk ez a régi mesterség, szemmel látható. Két évig vállalták, hogy maguk termesztik a kendert (éber őreink és egyéb hivatalosságok többször is ellenőrizték, nem a vadabbik fajta nő-e az orruk előtt), s maguk készítették el a fonalat is. Hogy jól dolgoztak, lemérhetjük a kezük alól kikerülő darabok szépségén, igényességén. Ha a kisbaconiak értéktárukat bővítik, ki ne hagyják, feltétlenül vegyék számba dolgos asszonyaik és lányaik eme újrateremtett foglalatosságát, szép hagyományát is! Díszíti ünnepünk Az elmúlt húsz esztendőben új szokás terjedt el Kisbaconban: az asszonyok és lányok húsvétkor közösen írnak tojást. Ezért a „felelős” a nagybaconi születésű Zsigmond Ibolya, aki a Gyimesekből származó nagynénjétől tanulta el a fogásokat, majd adta tovább az érdeklődőknek. Zsigmond Ibolya 1992-ben jött férjhez, s előbb csak saját kedvtelésére kezdett munkába, de hamar megjelentek az első tanulni vágyók is. Az első esztendőkben csak nála, otthon folyt a tanítás, de aztán Farkas Erzsébet tiszteletes asszony bátorítására 1998-ban megszervezték az első írott-tojás-kiállítást, székhelyüket pedig áttették a régi paplakba, amelynek kályhája köré még többen ülhettek le írókáikkal. A kisbaconi szép tojásoknak hamar híre ment, minek egyenes következményeként húsvét környékén egyre több helyre hívták, avassa be őket is e régi és szép szokás rejtelmeibe. A világháló új lehetőségeket tárt fel az érdeklődő asszony előtt, a könyvek is könnyebben beszerezhetőek lettek, így az öröklött minták, illetve saját gyűjtése mellé már távolabbi vidékek értékeit is megismerhette: ma már háromszáznál több mintából válogathatnak a feltámadás ünnepére készülők. Miként készül a kenyér A Bodvaj Egyesület négy esztendeje találta ki A kenyér útja című, népi mesterségekre épülő, gyermekeknek és fiataloknak szóló programját. Céljuk az volt, hogy megmutassák, milyen eszközöket használtak eleink, s milyen fáradságos munkával jár a kenyér elkészítése. Az egész napos esemény reggel a falu központjában található Mesefalu táblánál kezdődik, ahol Kisbaconról hallhatnak rövid bemutatót, majd végigjárják azokat az állomásokat, amelyeket a falu határában megtermett búza is végigjár, amíg kenyérré válik. A vízimalomban megőrölik, a régi paplak udvarán kenyérsütő asszony mutatja meg, miként kell dagasztani, a tájháznál pedig a kemence behevítését tekintik meg. Amikor a kemence kimelegedett, áthozzák a kenyeres kosarakba szaggatott kenyereket, s bevetik. Amíg a kenyér sül, a mesefalu helyszíneit barangolják be: felkeresik a Benedek Elek-emlékházat, a kultúrházban meseillusztrációs és bábkiállítást tekintenek meg, és elzarándokolnak Elek apó sírjához. Visszatérve a tájházhoz, a kenyérsütő asszony kiszedi a kenyeret a kemencéből, és a gyermekek segítségével megveri. A kenyér útja a paplakon ér véget, ahol a friss kenyeret elfogyasztják. Az elmúlt esztendőkben több száz városi gyermek volt szemtanúja ennek a csodának. Sokat jelent, folytatásra ösztönzi a szervezőket az Iskola másképp programban érkező gyermekeket elkísérő pedagógusok visszajelzése: igencsak tetszett – és ízlett! –, amit láttak és kóstoltak, élmény volt a javából a kis erdővidéki falu felkeresése. A Bodvaj Egyesület abban bízik, a jövőben erre a tevékenységükre is turizmus épülhet, ami hozzájárul fiataljaik itthon maradásához. Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 8.Kisbaconi tisztelgés a honvédek előttVasárnap délelőtt a kisbaconi református templom adott otthont a huszadik alkalommal szervezett erdővidéki honvédtalálkozónak. Az egykor megközelítőleg háromezer besorozottból ma már mindössze tízen élnek, de csupán hármuk egészsége engedte meg, hogy részt vegyenek az eseményen. A művelődési otthon udvarán magyarságunkat és megmaradásunkat hirdető kettős keresztet állítottak. Az ünnepi istentiszteletet tartó Farkas Vilmos helybeli lelkipásztor a Máté evangéliumából vett igére alapozott beszédében úgy fogalmazott, van hasonlóság a Jézus korában életüket bélpoklosként tengetők és a világháborút követően hazatért egykori honvédek közt: a leprásoknak jelenlétükre csengőszóval kellett felhívniuk a figyelmet, a magyar hadsereg katonáit a román állam fogadta úgy, mintha tisztátalanok lennének. A harcokat végigvivő, esetleg fogságot is szenvedetteket az új hatalom megpróbálta elkülöníteni, közösségükből kiszakítani, sokakat fogságba vetett, majd hosszú időre megbélyegezték őket. Farkas Vilmos úgy fogalmazott, a bő hetven éve elkezdett elnemzetietlenítő munkát a globalizáció éltetői viszik tovább: azt akarják, ne közösségben éljünk, a család és a barátság szűnjön meg vagy bár váljon nagyon képlékennyé, adjuk fel nemi identitásunkat, s férfi és nő meghatározás helyett válasszunk harmadik, „más” nemet, s azokat, akik Istenben hisznek, tekintsék kisebbségnek, s ha lehet, tegyék nevetség tárgyává. A tiszteletes arra szólította fel az istenházát színültig megtöltőket, ne hagyják magukat apró cellákra bontani, alkossanak továbbra is minél erősebb közösséget, a pártokat pedig arra kérte, egyezzenek meg a nemzeti minimumban, amelyből egyikük sem enged. Ha nem így teszünk – figyelmeztetett a kisbaconi tiszteletes –, követeléseinket mind alább hagyjuk: nagyapáink még abban hittek, lesz itt még szebb magyar jövő, apáink már megelégedtek volna egy kis autonómiával, manapság pedig egyre többen kérdik, mihez kezdünk vele, ha véletlenül megadják azt. A honvédtalálkozót tizenhét esztendeje megálmodó és azóta is rendíthetetlenül szervező Krizbai Imre nyugalmazott baróti református lelkész köszönetet mondott a kisbaconiaknak, amiért befogadták az eseményt, majd az egykori honvédekre emlékezett. Mint mondotta, az utókor tiszteletét érdemelték ki, akik életüket áldozták és idegen földben nyugszanak, s azok is, akik hazatérve családjukra gondot viseltek és közösséget építettek, s utódaikat is hazaszeretetre nevelték. Krizbai Imre az első honvédtalálkozót is felelevenítette: a magyar hadsereg 1940. szeptember 12-ei baróti bevonulásának hatvanadik elfordulóján még háromszázhetven egykori baka vett részt, sokukat feleségük és gyermekeik is elkísérték, jóformán alig fértek a templomban. Sokat jelentett számukra az a templom is: mielőtt az egyház megvásárolta volna, s istenházává alakította volna, művelődési házként szolgált, s mint olyan, sorozási központként működött – onnan rukkoltak be s ott vettek búcsút édesanyjuktól és édesapjuktól a frontra indulás előtt. Boér Imre nyugalmazott tanár, egykori frontharcos Krizbai Imre tevékenységét áldásosnak mondta: rengeteget jelentett az egykori frontharcosoknak, hogy közel húsz esztendőn keresztül megadatott a lehetőség számukra, hogy találkozzanak és emlékezzenek. Gyüre Csaba, a Jobbik országgyűlési képviselője a honvédek mellett a családtagoknak mondott köszönetet: míg fiaik a fronton szolgáltak, addig az itthon maradt édesanyák és édesapák itthon dolgoztak, vállaltak feladatot, esténként pedig azért imádkoztak, hogy gyermekeik sértetlenül térjenek haza. Miklós Árpád egykori MIÉP-es országgyűlési képviselő azokról szólt elismerően, akik az elmúlt évtizedekben az új nemzedékek lelkében elvetették a hazaszeretet magját, a honvédeket pedig arról biztosította, harcukat folytatják. A Székely Társalgó Egyesület elnöke, Tókos Imre a második édesapjának nevezett nagyapjának mondott köszönetet, amiért a többször is elmesélt háborús történetei által jó hazafivá nevelte. A művelődési otthon előtt felavatandó kettős keresztnél elsőként Murányi Levente 56-os szabadságharcos a jelkép évszázadokon keresztülívelő jelentőségéről beszélt: már akkor megjelenik történelmünkben, amikor Vajkból István lett, majd címerünkbe is bekerült, manapság pedig azt is jelzi, olyan magyarok lakják e tájat, ahol az emberek a magyar jövőben bíznak. Murányi Levente arra biztatta az erdővidékieket, a honvédtalálkozók szervezését ne hagyják abba: fontos, hogy hőseinkről az újabb nemzedékek is tudomást szerezzenek – mondotta. A kisbaconi fából készült alkotást Lakatos Elemér közbirtokossági elnök és Kovács Antal, a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki megbízottja leplezte le. Krizbai Imre lelkipásztor áldásában azokról emlékezett meg, akik fáinkat megőrzik, akik az alkotást elkészítették, akik felállították, s akik gondját fogják viselni, hogy az még sokáig hirdethesse a magyarok jövőbe vetett hitét. Az eseményen díszőrséget vállalt a Történelmi Vitézi Rend, felléptek és bemutatták gitárkísérettel előadott műsorukat a kisbaconi ifjak, énekelt Máthé Bíborka, a kisbaconi kórus, a Gróf Tisza István Dalkör, Lakatos Andrea, verset szavalt Szuróczki Judit és vitéz Barta Imre. Hecser László/ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
